Vásárlói tapasztalatok

“Közel 8 éve fogyasztom a búzafűlevet, évekig a fagyasztottat ittam, amióta létezik a fagyasztva szárított kapszulás búzafűlé, azóta elsősorban azt használom. Megelőzési céllal kezdtem fogyasztani, nincs ismert betegségem. A 8 év alatt összesen kétszer kaptam el vírusos fertőzést, azonban mindkét alkalommal 1 éjszaka alatt sikerült leküzdeni a vírust, míg a környezetem ugyanazzal a problémával több mint 1 hétig küzdött. Folyamatosan jó a szellemi és fizikai erőnlétem, kevés alvásra van szükségem.”
B.A., Székelyföld, 37 éves
Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés

“A búzafűlevet az általános közérzetem javítása érdekében kezdtem el inni még New Yorkban, mert egy természetgyógyász ismerősöm felhívta rá a figyelmem. Mindenképp az energiaszintem javult (nem vagyok annyira fáradékony) viszont a fő oka az az immunrendszer erősítése és a szervezetem lugosítása. A liofilizált búzafűlé kapszula pedig segít, hogy minden reggelt egy kis immun turbóval kezdjek. Igazából úgy vélem ha lehet előzzük meg a bajt, és szerintem ebben a búzafűlé egy természetes segítség lehet.
Még New Yorkban kezdtem el inni a frissen facsart búzafűlevet kb 6-7 éve. Most naponta szedem a liofilizált búzafűlé kapszulát.”
Előd, Sepsiszentgyörgy/New York, 46 éves
Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés

“Melldaganattal diagnosztizáltak. Kemó, műtét, sugárkezelés… A (kapszulás) búzafűlé folyamatos fogyasztása mellett a labor eredményeim mindig jók. Energikusabb vagyok, a gyakori fejfájásaim teljesen megszüntek, nem dagad a karom sem.”
CS.L., nyugdíjas, Székelyudvarhely
Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés

“Nagyon jó tapasztalataim vannak a búzafűlével kapcsolatban. 2,5 éve kezdtem először használni, hogy javítsa a tejem minőségét, mivel akadályokba ütköztem akkor az anyatejes táplálást illetően. Most megint ugyenezzel a céllal kezdtem el inni. Első alkalommal nagyon sokat segített és szerintem most is fog.”
Sz.B. – Székelyudvarhely
Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés

“Miután rákkal diagnosztizáltak, alternatív gyógymódokat kutattam fel. Egyidejűleg több mindent is alkalmaztam, köztük a búzafűlevet, és fitten, egészségesen sikerült átvészelnem a konvencionális kezelést. Mivel több irányból is támogattam a szervezetemet, ezért nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi volt a búzafűlé konkrét hatása. De az biztos, hogy erős, életvidám és jó fizikai egészségben vagyok azóta is.”

R.E., Székelyföld, 37 éves

Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés


“Először a testvérem kezdte el használni, ő ajánlotta nekem! Tízennégy éve van egy autóimmun betegségem ami gyengeséggel jár. Mindig fájt a hátam, csontjaim. Mióta a (liofilizált) búzafűlét használom, sokkal jobban érzem magam, nem fáj a hátam, nem izzadok annyira, sokkal jobban bírom magam. Ezután mindig is fogom használni! A búzafűlé reményt adott arra hogy, esetleg megis gyógyulhatok! Köszönöm!”
B.I., 44 éves, nő
 Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés

“Az arcomban és az orromban lévő polipok eltűntek. Nincs több műtét, és azóta nem kaptam el az influenzát egyetlen családtagomtól sem.”

Anna Mária, nyugdíjas, Székelyföld. Több mint 2 éve használja a fagyasztott és a kapszulás búzafűlevünket

Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés


“Szellemileg nagyon friss vagyok amióta rendszeresen fogyasztom, illetve fogytam 7 kg-ot 2 hónap alatt, amelynek keretén belül kevesebbet ettem egyszerre.”

Andor, 37 éves, Debrecenben él. 2 éve használja a búzafűlé kapszulákat

Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés


“Daganatot állapítottak meg, műtét előtt állok és ezért kezdtem el fogyasztani. Ez a rövid idő alatt megszűnt a gyomorsavproblémám, fogytam 3 kg-ot, sokkal több energiám van, hiszek a búzafűlé jótékony hatásában.”

Erzsébet, Szabadka, Szerbia, 64 éves

Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés


“Mellműtétem után kezdet dagadni a kezem, a második (búzafűlé)kapszula bevétele után leapadt teljesen. Feltölt energiával, azelőtti fáradság érzés kimaradt. Imádom!”
B.R., Hargita megye

Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés


“Nagyon jók a tapasztalataim. Azért kezdtem el szedni mert egy nehéz betegségen mentem át, és szükségem volt az immunrendszerem erősítésére. Jobb lett tőle az emésztésem, az erőnlétem és a közérzetem is. Kemoterápia és sugárkezelés alatt is szedtem és mindig jók voltak az orvosi vizsgálat eredményei.”
Katalin, nyugdíjas, Csíkszereda, 2 éve használja a kapszulás búzafűlevünket

Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés


“Baráti tanács alapján kezdtem használni, mivel a köpenysejtes limfomám a kemoterápia után bizonyos mértékben kiújult. Szerencsére van egy gyógyszer ami segít. Egyetlen “gond” van vele, borzasztóan erős, ami egyrészt jó, mert használ, de a prospektus szerint elég kemény mellékhatásai is lehetnek, sok hasonló helyzetű beteg nem is bírja szedni. Amikor szedni kezdtem (14 hónapja), még nem használtam búzafűlevet. Körülbelül másfél hónapra rá fogtam neki a fagyasztott búzafűlének. Eltelt kb. 3 hét és akkor kezdett feltűnni nekem is, meg a környezetemnek (pontosabban a feleségemnek), hogy kevésbé vagyok fáradékony meg ideges, ez lévén a gyógyszer prospektusban felsorolt mellékhatásainak egyike, az addig “szükségszerű” napközbeni egy-másfél óra alvásra sem volt már igényem. A havonta elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján a vérképem rendszeresen jóformának mutatkozik, még a gyógyszerem elvárható mellékhatásai ellenére is. Természetesen sokmindenre oda kell figyelni a mindennapi életvitelben, de ez a “kedvező” állapot úgy fizikailag, mint mentálisan azóta is fennáll. Nagyon-nagyon sokat köszönhetek csodálatos orvosaimnak, de meggyőződésem, hogy a búzafűlé nélkül nem tartanék itt.”

Géza, Csíkszereda, nyugdíjas

Liofilizált búzafűlé rendelése ide kattintva: Búzafűlérendelés